Hírek

4 órája Módosítva: 2024.05.11 16:51
  • Egy fórumon jelent meg egy vásárló, aki enyhén szólva sem volt elégedett a Tesla ügyfélkezelésével
  • A frissen leszállított, új Cybertruckja koszos volt és csupán 47 százalékon volt az akkumulátor
  • Az első töltés során elfolyt az autóból a hűtővíz és mozgásképtelenné vált
  • Amikor a tulaj jelezte a Teslának a hibát, azt mondták neki, hogy az ilyen jellegű meghibásodást nem fedezi a garancia
  • Végül emeltebb hangvételű levelekkel elérte, hogy megcsinálják az autóját, a márkakereskedéssel és a szervizzel nagyon elégedett volt
Távolról sincs vége, olvasson még
6 órája Módosítva: 2024.05.11 16:56
  • Az USA 100 százalékra emelné a kínai villanyautókra érvényes behozatali vámot az eddigi 25% helyett.
  • Ha az intézkedés hatályba lép, az a kínai autóimport végét jelenthetné.
  • Viszont, ha a kínai autókat Mexikóban szerelnék össze, akkor mentesülnének a vámszabály alól.

Sajtóértesülések szerint Amerikai Egyesült Államok kormánya az eddigi 25%-os behozatali vám négyszerezését tűzte zászlajára, hogy így védje meg hazai piacát az egyre erősödő kínai autóipartól. Azonban a rendelkezést egy kiskapuval továbbra is meg lehet majd kerülni.

BYD Seal U, a kínai autógyártás egyik legígéretesebb képviselője - Fotó: Balogh Bence/Totalcar
BYD Seal U, a kínai autógyártás egyik legígéretesebb képviselője - Fotó: Balogh Bence/Totalcar
Távolról sincs vége, olvasson még
8 órája Módosítva: 2024.05.11 13:03
  • Hidrogénhajtásúak lehetnek a jövőben a Dodge alá tartozó Ram nagyobb pickupjai és munkagépei
  • A márka az 5500-as szériájából tervezi megcsinálni a zéró emissziójú, hidrogénes modellt
  • Ha elkészül, akkor akár Európába is elhozhatják majd a típust, Lengyelországban gyártanák
  • Jelenleg 6,4 literes benzin és 6,7 literes dízelmotorral kapható a Ram 5500
Távolról sincs vége, olvasson még
8 órája Módosítva: 2024.05.11 12:40
  • Új információkat tudtunk meg a Bugatti új motorjáról, mely az ikonikus W16-os helyére érkezik.
  • Mate Rimac, a Bugatti-Rimac CEO-ja bejelentette, hogy az új V16-os szívómotor lesz, hossza pedig majdnem egy méter.
  • Az Auto Motor und Sport további információkat is közölt a motort, illetve a Bugatti új modelljét illetően, de ezeket hivatalos forrásból nem erősítették meg.
Távolról sincs vége, olvasson még
10 órája Módosítva: 2024.05.11 11:36
  • Jelentős anyagi kárral járó baleset történt péntek délután az M0-ás autóúton.
  • A sérült járművek között van két kiemelten nagy értékű Bentley, egy Bentayga és egy Flying Spur. 

Négy személyautó és egy kisteherautó ütközött péntek délután az M0-ás autóút déli szektorában. A szemtanúk között nincs egyetértés, hogy a Ford Transit vagy a Fiesta rohant bele az álló kocsisorba, csupán annyi biztos, hogy klasszikus ráfutásos baleset történt. A baleset utáni állapotokról egy Tiktok videó kezdett terjedni, amely kommentszekciójában beindult a baleset okainak megfejtése is.

Távolról sincs vége, olvasson még
11 órája Módosítva: 2024.05.11 12:40
  • A Ford eredeti tervei szerint 2030-ra már csak villanyautókat értékesített volna Európában
  • Viszont a célkitűzésüket újragondolták, az évtized vége után is lehet majd kapni belső égésű motoros verziókat
  • Ettől függetlenül a cég elkötelezett az elektrifikáció mellett
Távolról sincs vége, olvasson még
14 órája Módosítva: 2024.05.11 09:00
  • Ismét lehet kapni új gumiabroncsokat a Ferrari Enzóra
  • A Pirelli emellett frissítette a Ferrari F40 és F50-re kapható abroncsokat is
  • Hamarosan a Ferrari 288 GTO-ra is lesz új, jobb gumiabroncs
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 17:39 Módosítva: 2024.05.11 11:33
  • A teslások egy egyszerű trükkel gyorsabban fel tudják tölteni autójukat a nagy melegben
  • Nem mindegyik Tesla Superchargernél működik a terv
  • A trükk biztonságos, de a Tesla nem ajánlja
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 17:39 Módosítva: 2024.05.11 13:04
  • Még soha nem kapott Red Dot Design Award díjat a Tatra.
  • A Tatra hamarosan bemutatja az új üzemanyagcellás tűzoltóautóját.
  • Idén néhány hét különbséggel, de folyamatosan mutatják be az új generációs Force családot.

Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 16:04 Módosítva: 2024.05.10 16:51
  • Dániában az uniós átlagnál jóval kedvezőbb a közlekedési balesetek statisztikája. Egymillió lakosra vetítve tavaly 27 halálos áldozat volt, szemben a 46 fős EU-s átlaggal. 
  • Az elmúlt tíz évben Dániában a sebességtúllépés elleni intézkedések 497-tel csökkentették a gyorshajtásos balesetek halálos áldozatainak számát.
  • Az extrém gyorshajtók és ittas sofőröknél a járműelkobzás is benne van a pakliban. 
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 15:14 Módosítva: 2024.05.11 15:43
  • A szegedi BYD-gyárberuházás mellett a kínai cég máshol is építene üzemet Európán belül. 
  • Elsősorban azért, hogy 2030-ra a kontinens legnagyobb autógyártója lehessen. 
  • Olcsóbb modelleket is ígér a gyártó, ez 20 ezer eurós összeget, azaz kevesebb mint 8 millió forintos jelentene. 
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 13:41 Módosítva: 2024.05.10 13:44

Röviden:

  • Megpördült egy Passat az M0-son
  • Belerohant egy furgon
  • A reakcióval voltak problémák
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 12:46 Módosítva: 2024.05.10 12:59
Nagyot ment a közelmúltban, hogy mennyire megállíthatatlan a főleg mobiltelefonjairól ismert Xiaomi villanyautója, az SU7. Ezt most nem egy hangzatos lózungként kell érteni: a versenypályás teszten konkrétan nem állt meg a Xiaomi egy tempós egyenes végén, és könyörtelenül belefúródott a gumifalba. Egyszerre volt ciki és aggasztó a baleset. Ez azonban nem a sztori vége: kiderült a csattanás oka, illetve rengeteg más, nyugtalanító probléma is. Az autót és a témát közelről ismerő, kínai újságírók meséltek róla.

Röviden:

  • Több probléma is kiderült a Xiaomi SU7-tel kapcsolatban
  • Szép ígéretek vannak, ezek közül azonban sok nem teljesül a valóságban
  • A tesztek szerint vannak minőségi és tervezési problémák
  • A dizájnt is többen kifogásolják
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 12:11 Módosítva: 2024.05.11 09:00
  • Eladó a GT-versenyzés hőskorának egyik legsikeresebb autója, a Chevrolet Corvette C5-R egy makulátlan példánya.
  • Az autó 2002-ben készült, 2016 és 2019 között pedig teljes restauráláson esett át.
  • Az eladó Art & Revs szerint így a feltűnő sárga csoda "versenyre kész" állapotnak örvend.
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 10:58 Módosítva: 2024.05.10 11:06
  • Mate Rimac, a horvát Rimac vezérigazgatója szerint csökken a kereslet az elektromos hipersportautók iránt
  • Szerinte azzal, hogy a világban egyre több embernek van elektromos autója, a vásárlórétegük nem érzi magát különlegesnek, emiatt nem vesznek ilyen autókat
  • Szerinte a vállalatnak el kell mennie a hibridek irányába
  • Bár összebútoroztak nemrég a Bugattival, még a házasság előtt két évvel már elkezdtek egy saját belső égésű motort fejleszteni
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 09:31 Módosítva: 2024.05.11 13:04

Röviden:

  • Megérkezett a könnyített, vadított BMW M4, vagyis a CS
  • Számok: 550 lóerő, 650 Nm, 3,4 másodperc, 302 km/h
  • Csak 1000 darabot gyártanak belőle
  • 7:21,99-es időt tud a Nürburgringen
  • Nagyon drága lett
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 05:57 Módosítva: 2024.05.11 16:51
  • Valószínűleg Oroszországba akartak csempészni két Tesla Cybertruckot
  • A két autó végül a litván-fehérorosz határon fennakadt
  • Nem jár hardbass és Adidas-csík a Cybertrucknak
Távolról sincs vége, olvasson még
tegnap, 05:57 Módosítva: 2024.05.11 11:33
  • Olcsó almárka elindítását tervezi a kínai Nio
  • Az új brand neve Kínán kívül Onvo, Kínán belül pedig Ledao lesz
  • A Reuters értesülései szerint a brand első modellje egy L60 nevű SUV, melyet a Tesla Model Y riválisának szánnak
  • Az L60 olcsóbb kiadásaiba a BYD szállíthatja az akkumulátorokat
Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 17:52 Módosítva: 2024.05.10 09:35
  • A Toyota jelentősen növelte nyereségét.
  • A növekedést főként a hibridek sikere hajtotta, mivel sok autós inkább hibrid autót választ a teljesen elektromos helyett.
  • A Toyota visszafogott álláspontot képvisel az elektromos átállásban, mivel úgy véli, hogy a következő években a hibridek és a konnektorból tölthető hibridek legalább olyan fontosak lesznek, mint az akkumulátoros villanyautók.
  • A mostani jó eredmény után a cég gyengébb szereplést ígér a költségek emelkedése és a fejlesztések miatt. 
Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 15:26 Módosítva: 2024.05.11 09:00

Röviden:

  • A Gyömrői úton és a Fedezék utcában mértek sebességet a rendőrök
  • Összesen 611 gyorshajtót fogtak
  • Volt, aki 147 km/h-val ment
Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 13:04 Módosítva: 2024.05.09 17:55
  • A Toyota a BYD egyik tölthető hibrid rendszerével építhet három modellt
  • A hírt egyik gyártó sem erősítette meg, de meg sem cáfolták
  • A Toyota és a BYD már 2021 óta dolgozik együtt más projekten
Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 11:21 Módosítva: 2024.05.09 15:29
  • A BMW és a Volkswagen vezetői arra figyelmeztetnek, hogy az Európai Bizottság által javasolt importvámok túlzottan szigorú alkalmazása negatív hatással lehet az európai autóiparra és a gazdaságra.
  • A Bizottság októberben kezdte vizsgálni a Kínából importált teljesen elektromos meghajtású autókat, mivel az a gyanú, hogy ezek az autók erősen állami támogatást kapnak, ami torzítja a piaci versenyt.
  • Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója szerint az európai autóiparnak nincs szüksége túlzott védelemre, mivel a globális működés versenyelőnyt jelent számukra.
Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 10:16 Módosítva: 2024.05.10 17:45
  • Különös, kétfejű Citroënt lehet kapni néhány piacon, amiről nem tudod eldönteni, hogy jön vagy megy
  • Ránézésre marhaság és csak hülyéskedésre való, de van értelme
  • Olyan vállalatoknak szállítanak ilyen autót, amiknek nincs szüksége másra a teherautóból, csak azok kabinjára és hajtásláncára
  • A furcsa Jumper szállítása így olcsóbb és rövidebb idő alatt zajlik, mintha kettőt rendelnének
Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 09:19 Módosítva: 2024.05.11 06:41
  • Nyolc évvel a bemutatását követően felfrissítik az oroszok a luxuslimuzinjukat.
  • Tavaly nem sokat, mindössze 113 darabot adtak el a horribilis árú Senatból.
  • Putyin konvoja már idén megkapja a frissített limuzinokat, a polgári lakosság csak jövőre veheti meg a frissített típust.
  • A frissített Senatot és a Komandant SUV-t a Toyota egykori szentpétervári üzemében fogják gyártani.

Immár tíz éve annak, hogy Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy a Porsche közreműködésével egy teljesen új luxuslimuzint fejleszt ki az orosz autóipar. Az orosz járműkutató- és fejlesztő intézet (NAMI) által tervezett, a Rolls-Royce Phantomra nagyon hajazó formatervű, páncélozott luxuslimuzint a nagyközönség 2018-ban láthatta először Putyin beiktatási ceremóniáján. Az akkori ceremónián bemutatott Senat még egy kevésbé kidolgozott prototípusnak tűnt, amit a később lecseréltek a nullszéria példányaira.

Távolról sincs vége, olvasson még
május 9., 06:05 Módosítva: 2024.05.09 16:11
  • A Tesla kínai eladásai 18 százalékkal csökkentek, miközben a BYD jelentős növekedést ért el. 
  • Az amerikai gyártó globális eladásai csökkentek az első negyedévben, amire először volt példa. 
  • A Tesla árcsökkentéseket és elbocsátásokat tervez. 
Távolról sincs vége, olvasson még